A Metro beszámolója szerint az orosz elnök nyugtalannak tűnt az ország távol-keleti űrkikötőjében az órákig tartó csúcstalálkozón. Vlagyimir Putyin ujjait összekulcsolva a lábát a sarkán forgatta, miközben az észak-koreai vezetővel tárgyalt. Viselkedése tovább erősítette a pletykákat, miszerint valamit gond lehet az egészségével.
Tavaly több klip is megjelent Vlagyimir Putyinról, amelyeken szorosan szorítja az asztalok vagy a székek karfáit. Ellenőrizetlen források akkor azt állították, hogy az elnök korai stádiumú Parkinson-kórban szenvedett, ami egy olyan idegrendszeri állapot, amely többek között kontrollálhatatlan mozgásokat okoz.
A Metro megállapítása szerint Vlagyimir Putyin hasonlóan képtelen volt a lábát mozdulatlanul tartani, amikor novemberben Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajev kazah elnökkel mutatkozott.
A nyugtalan láb szindróma, más néven Willis-Ekbom-kór gyakori a Parkinson-kórban szenvedőknél, bár ennek más okai is lehetnek – állapította meg a lap, amely azt feltételezi a csúcs helyszíne alapján, hogy Kim Dzsongun segítséget kérhetett az észak-koreai katonai felderítő műholdak fejlesztéséhez.
Elemzők úgy vélik, hogy Vlagyimir Putyin az észak-koreai fegyverraktárakban található több tízmillió, elöregedő tüzérségi lövedékről és rakétáról is tárgyalt, ami hatalmas lökést adhat az ukrajnai orosz hadseregnek.
Kim és Putyin öribarik lettek: az orosz elnök elfogadta a meghívást Észak-Koreába
„Bajtársaknak” nevezték egymást, és orosz borral koccintottak barátságukra szerdán, miután a 70 éves Putyin körbevezette a 39 éves Kimet Oroszország legmodernebb űrállomásán, és a védelmi minisztereik társaságában megbeszéléseket folytattak egymással. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró