„Fennáll annak a veszélye, hogy egy hónap múlva Romániának közvetlen határa lesz Oroszországgal” – Cristian Tudor Popescu. A román újságíró hozzátette, hogy ha „az oroszbarát pártok többséget szereznek a parlamentben, Maia Sandu elszigetelődik, megbénul”.
A CPT-ként ismert szakíró felhívta a figyelmet egy olyan szempontra, amelyről a romániai sajtó és a politikusok alig vagy egyáltalán nem beszélnek: ez pedig a Moldovai Köztársaság. Sok szó esett arról, sőt a képernyőkön is gyakran láthattuk a feliratokat, hogy milyen közel kerülhet Oroszország határa Romániához attól függően, mi történik Ukrajnában.
„Ha ugyanis a moszkvabarát pártok megszerzik a parlamenti többséget, Maia Sandu elszigetelődik, mozgástere gyakorlatilag megszűnik, és természetesen az oroszok fegyverrel, felszereléssel együtt berendezkedhetnek Románia határán” – tette hozzá.
Cristian Tudor Popescu szerint ez óriási veszély, hiszen a Moldovai Köztársaság olyan, mintha Románia testen kívül dobogó, védtelen szíve lenne. Ha azt Oroszország elfoglalja – és ez akár másfél hónapon belül bekövetkezhet –, el lehet képzelni, milyen súlyos problémákkal kell majd szembenéznie Romániának. Ráadásul a román sajtóban sem látni riportokat, interjúkat Moldovából, nem mutatják be részletesen Ilan Șor próbálkozásait, például hogy
3 000 dollárral próbálta megvesztegetni a moldovai szavazókat
– hangzott el a B1 TV műsorában.
Az újságíró úgy véli, Romániának diplomáciai fellépésekre, diplomáciai beavatkozásokra lenne szüksége a moldovai választásokra tekintettel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló