Dina Powell tavaly áprilisban csatlakozott a Metához igazgatósági tagként, és most előlépett az igazgatóság elnökévé. A Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg közleményében azt írta, Powell nemzetközi kapcsolatai és gazdasági tapasztalatai segítenek a következő szintre emelni a céget.
Powell McCormick a Goldman Sachsnél töltött 16 évet partnerként, legutóbb pedig a BDT & MSD Partnersnél töltött be vezető szerepet. A Politico szerint azonban a Donald Trumphoz fűződő viszonya is sokat nyomott a latba kinevezésénél: az amerikai elnök első ciklusában volt tanácsadója, de dolgozott korábban George W. Bush kabinetjében is.
A Meta több száz milliárd dolláros befektetéssel hoz létre adatközpontokat és fejleszti AI-infrastruktúráját, amihez szellemi tőkét is bevon, méghozzá úgy, hogy egyre inkább a republikánusok felé fordul. Ezt bizonyítja, hogy tavaly januárban nemzetközi ügyekért felelős vezetőnek nevezték ki Joel Kaplant, a Republikánus Párt korábbi tisztviselőjét, aki George W. Bush kabinetfőnök-helyettese volt. Helyettese pedig a Republikánus Párt volt kommunikációs vezetője, Kevin Martin lett.
A Meta sajtóosztálya nem reagált a Politico kérdésére, mely szerint mekkora szerepet játszott Powell McCormick kinevezésében a Trumphoz fűződő viszonya, az viszont beszédes, hogy az amerikai elnök rögtön gratulált hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Megdöbbentő fordulat: felmondja ügyfelei szerződését a nagybank, politikai okokból
Kiszivárgott Lázár Jánoséktól: elképesztő helyről esett be a kormányzathoz 838 milliárd forint
Erre senki nem számított: nincs vége a streamingháborúnak
Nagy gáz van: több mint félmillió BMW-t kell visszahívni, köztük magyar autókat is
Megszakadt a Barátság: a Mol vészforgatókönyvre váltott
Itt a bejelentés: a Nestlét és a Danone-t is tüzetesen vizsgálják a veszélyes tápszer miatt
Kegyvesztett lett a KGB-s harcostárs? Putyin végleg ejtette legfőbb bizalmasát
Lesújtó jelentés az egészségügyről: nem szűnt meg a korrupció, csak átalakult