A párizsi olimpia megnyitóünnepségéhez közeledve a francia hatóságok megszigorították a biztonsági intézkedéseket, a ceremónia alatti esetleges támadásokkal kapcsolatos korábbi fenyegetésekre reagálva.
Az ország mintegy 15 millió látogató fogadására készül a július 24-án kezdődő és augusztus 11-én végződő nyári játékokra, ami jelentős kihívás elé állítja a biztonsági erőket.
A francia illetékesek januárban eleve 600 ezerről 300 ezerre csökkentették a nyitóünnepségre a Szajna partján felsorakozó nézők számát, és 35 ezer fölé emelték a jelenlevő biztonsági alkalmazottak létszámát.
A ceremónia idejére lezárják Párizs légterét, valamint számos metróállomást és a versenyhelyszínek körüli utakat. A Szajna mentén utazók és a folyó parti lakosok egyéni, úgynevezett QR-kóddal haladhatnak át a biztonsági ellenőrző pontokon.
A hivatásos mesterlövészek a Szajna melletti és más kiemelt épületek tetején helyezkednek el, és bombakereső kutyákat is bevetnek majd a tereken, parkokban és vasútállomásokon gyakori ellenőrzésekkor. A nemzetbiztonsági alkalmazottak közel 10 ezer olyan személyt figyelnek, akik a terroristagyanús személyek listáján szerepelnek.
Franciaország belügyminisztere, Gerald Darmanin számos fenyegetésre figyelmeztetett az olimpiával összefüggésben, a veszélyforrások közt említve az Iszlám Államot, más militáns iszlamista csoportokat, erőszakos környezetvédelmi aktivistákat, szélsőjobboldali erőket, valamint elsősorban Oroszország részéről feltételezett kibertámadásokat. A francia rendőrség az elmúlt hónapokban már őrizetbe vett több, terrorakcióval fenyegetőző személyt.
Párizs polgármestere egy mártózással bizonyítaná, nem lesz baja a sportolóknak a Szajnában
A városvezető már korábban is tett hasonló ígéretet, de a fürdőzés dátumát időközben többször is módosította.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég