Döntött a lengyel parlament, mostantól többeket visszafordítanak a határon
Elfogadta a Szejm azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében egyes határszakaszokon felfüggeszthetik a menedékjog iránti kérelmek benyújtásának lehetőségét.
Döntött a lengyel parlament, mostantól többeket visszafordítanak a határon
Elfogadta a Szejm azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében egyes határszakaszokon felfüggeszthetik a menedékjog iránti kérelmek benyújtásának lehetőségét.
Riviérát építene Gázában az Arab Liga is, átvennék a kezdeményezést Trumptól
Egyiptom 53 milliárd dollárra becsülte a lerombolt övezet újjáépítésének költségeit új kikötővel és repülőtérrel, egyben kizárnák a Hamászt a kormányzásból. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint az arab vezetők a palesztin lakosság helyben maradását szeretnék Trump kitelepítéssel egybekötött fejlesztési tervével szemben, mivel csak így tartják a kétállami megoldást kivitelezhetőnek.
Megüzenték Trump-nak: Grönland nem eladó
Múte Bourup Egede, Grönland vezetője szerdán közölte: a sziget a „miénk”, és nem lehet elvenni vagy megvenni. A sziget első embere ezt válaszolta Donald Trump azon keddi kijelentésére, miszerint így vagy úgy, de az Egyesült Államok meg fogja szerezni a területet.
António Costa az uniós csúcsról: ideje az elveket tettekre váltani
Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtöki, Ukrajnáról szóló rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően António Costa, az Európai Tanács elnöke azt mondta: a valaha volt legnagyobb védelmi erőfeszítéseit teszi meg a blokk.
Macron után Marine Le Pennel is találkozott Orbán Viktor
A miniszterelnök csütörtök reggel tárgyalt Párizsban a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjével a Miniszterelnöki Kabinetiroda közlése szerint.