Maradhat a Los Angeles-i olimpiai program része az öttusa és a súlyemelés, az ökölvívás azonban kimaradhat. Thomas Bach, a NOB elnöke pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be a vb határozatait, továbbá azt, hogy a szervezők által javasolt öt sportág felvételét is támogatják.
Ezek a krikett, a flag football, a lacrosse, a fallabda és a baseball.
2021 decemberében döntött a NOB az előzetes programról, amiben még az említett három sportág nem kapott helyett.
Az öttusa éles változással lehet része a 2028-as olimpiának, mivel ekkortól váltja fel a lovaglást az akadályverseny. A súlyemelés szintén maradhat.
Az ökölvívásnak azonban jelenleg nincs olyan nemzetközi szövetsége, amit a NOB elfogad partnernek, mivel Nemzetközi Ökölvívó-szövetséget (IBA) még 2019-ben felfüggesztette gazdálkodási és vezetési válsága, valamint súlyos etikai hiányosságai miatt.
A végrehajtó bizottság határozatai még nem véglegesek, azokról a NOB a vasárnap kezdődő közgyűlésén fog dönteni.
Búcsút int a lovaknak az öttusa
Az Associated Press emlékeztet, hogy a modern öttusa átalakításáról azután döntöttek, hogy a tokiói ötkarikás játékokon botrányba fulladt a díjugratás. A versenyzők mellé ugyanis a szervezők választották ki a lovakat, ami többek gondokat okozott: a német Annika Schleu és Saint Boy versenye nemzetközi felháborodást keltett. Helyette a magyar kereskedelmi csatornákról is ismert akadályverseny lesz az ötödik tus az úszás, a lövészet, a futás és a vívás mellett.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője