Lezuhant a Szuhoj repülőgépgyár egy Superjet 100-as típusú repülőgépe a moszkvai régióban lévő Kolomna város közelében pénteken. A balesetben a háromfős személyzet életét vesztette – írja az MTI.
A baleset egy tervezett javítást követő tesztrepülés során történt Bolsoje Karaszjovo község közelében.
A gép a luhovici repülőgépgyár melletti Tretyjakovóból Vnukovo repülőterére tartott, azonban az érkezés nem volt szerencsés, a zuhanást követően felrobbant és ki is gyulladt.
A Gazprom Avia tulajdonában lévő SS-100-as gép vészjelzést adott le, majd sokáig körözött, hogy elhasználja az üzemanyagot. A pilóta megpróbált visszatérni a tretyjakovói repülőtérre, ahol a Kommerszant napilap szerint a leszállópályától mintegy húsz méterre talajnak csapódott.
A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint az utasszállító 900 méteres magasságból zuhant le.
Az illetékes szolgálatok a 2014-ben megépített repülőgép lezuhanásának lehetséges okaként a hajtómű meghibásodását nevezték meg. Az ügyben vizsgálat indult.
Órákig körözött a repülőgép, a csodán múlt a landolás
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre Ausztráliában egy repülőgép, több órányi próbálkozás után.Bővebben itt olvashat róla.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk