Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere, legfrissebb nyilatkozata szerint, nem támogatja az orosz versenyzők részvételét, amíg tart a háború. Előzetesen úgy gondolta, versenyezzenek továbbra is semleges színekben, ezt a véleményét, azonban megváltoztatta. A döntés ellenben nem a polgármester asszony kezében van, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottságéban.
Nem lehet, hogy miközben itt parádéznak a sportolók, mintha mi sem történne, bombák hullanak Ukrajnára
– nyilatkozta Anne Hidalgo.
Véleményét azután változtatta meg, hogy Ukrajna sportért felelős államtitkára, Vadym Guttsait megfenyegette az illetékeseket, hogy nem vesznek részt a következő évi olimpián, ha nem zárják ki belőle az orosz és fehérorosz sportolókat. A nyilatkozatot követően Lengyelország, az Egyesült Királyság, Dánia és a Balti és Skandináv országok támogatásukról biztosította Ukrajnát.
Anne Hidalgo szerint illetlen lenne, ha semleges zászló alatt versenyeznének a sportolók. Azt azonban nem zárja ki, hogy a háborút nyíltan nem támogató sportolók valamilyen módon részt vegyenek az Olimpiai játékokon. Ezt szerinte az eddigi Orosz Olimpiai Bizottság zászlaja helyett, inkább a Menekültek Olimpiai Csapat képviselésével kéne megtenniük. A játékok szervező bizottságának elnökének nem állt szándékába kommentálni a „politikai döntéseket”.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a háború kitörésekor sürgette a nemzetközi szövetségeket, hogy tiltsák ki az orosz és fehérorosz sportolókat a versenyekről. Ez a szabályozás még mindig hatályban van néhány sportágban, míg másoknál semleges színek alatt versenyezhetnek az atléták. Napjainkban azonban már diszkriminációról beszélnek, ha kizárnák jövőre a sportolókat, ezért jelenlegi állás szerint ismét semleges színek alatt versenyezhetnek az oroszok és fehéroroszok az Olimpián.
„Nincs olyan, hogy semlegesség, amikor háború van. Az orosz atléták fehér zászlója vérrel festett lesz” – nyilatkozta Vlodimir Zelenszkij a fejleményekkel kapcsolatban.
A lehetséges szankciókról valószínűleg Március 3-án lesz döntés, ugyanis ekkor ül össze a Nyári Olimpiai Nemzetközi Szövetségek Szövetsége.
(Jankura Luca)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót