Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön első alkalommal vett részt a Tucker Carlson Csúcson – az eseményre Dubajban, a „World Governments Summit” nemzetközi konferencia margóján került sor.
A beszélgetés fő témája a Miniszterelnöki Sajtóiroda korábbi tájékoztatása szerint a világrend átalakulása, valamint a Donald Trump amerikai elnök visszatérésével kezdődött konzervatív fordulat volt.
Magát az interjút a miniszterelnök korábban már a Facebook-oldalán is beharangozta.
Orbán szerint kormányával már „15 éve csinál valami elképesztőt Magyarországon” azzal, hogy minden olyat megcsinál, ami szerinte „unortodox” a liberálisok fejében. Szerinte emiatt ők „egyfajta hősök”. Mint mondta,
eddig a másság szigete volt Magyarország a liberalizmus óceánján, azonban most egy új valóságot hozott el Donald Trump érkezése.
Carlson arról is megkérdezte továbbá Orbánt, hogy bevált-e a tömeges migrációs politika, valamint, hogy miért hagyják az Északi Áramlat megsemmisítését figyelmen kívül, és miért állítják be Orbánt úgy, mintha Vlagyimir Putyin bábja lenne.
A kormányfő szerint a Willkommenskulturt mostanra már ellenzik, ami korábban nem jellemezte Európát. Azonban az elköteleződött elit miatt úgy látja, hogy nehéz a politikában irányt váltani.
Tucker Carlson az Északi Áramlat kapcsán azt a kérdést tette fel, hogy
létezik-e még mindig a NATO, ha terrortámadást követ el a legnagyobb NATO-ország a második legnagyobbal szemben?
Orbán erre azt válaszolta, hogy
ez a történet az elefántok játéka, Magyarország pedig egy kis ország, ugyanakkor szerinte ha ez idehaza történt volna, akkor „lett volna némi hangzavar”.
A kormányfő azt is elmondta, szerinte nem lehet úgy a klímaproblémákat megoldani, hogy a cégek és az ipar tönkremegy abban, „a green deal meghalt“.
Arról is értekezett a miniszterelnök Carlsonnak, hogy lehetséges-e a kapcsolatokat helyreállítani Oroszország és az Egyesült Államok között, valamint, hogy mit gondol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről, illetve, hogy kilátásban van-e egy békeszerződés. A teljes interjút itt tekintheti meg:
Orbán Viktor: a jövőt nem Európában írják
Pénteki interjújában az amerikai elnök béketörekvéseit méltatta a magyar kormányfő. Véleménye szerint eddig csak Magyarország és a Vatikán támogatta a békét, de most beállt a sorba egy nagy elefánt, az Egyesült Államok is. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga