Orbán Balázs a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, a német menekültpolitikát szigorító törvényjavaslat elutasításával kapcsolatos pénteki Bundestag-döntéssel kapcsolatban azt mondta, óriása a csata a német parlament azok között, akik a migrációt ellenzik és akik pártolják.
Ugyanakkor szerinte a jelek szerint teljesen átfordult az elmúlt években a német közvélemény, és egyöntetűen a migrációs politika átalakítását követeli, ehhez azonban nincs még a parlamenti többség.
Kapcsolódó
Orbán Balázs meglátása szerint katasztrófa közeli a helyzet az országban, ahová 2015 óta három- és ötmillió fő közötti nagyságrendben érkeztek menedékkérők, ebből csak tavaly 251 ezren.
Úgy véli, hogy a német politika egy részének mostani javaslata a migrációval kapcsolatosan megfeleltethető a magyar határvédelmi intézkedéseknek, vagyis „amit Németországban új migrációs politikaként szeretnének elfogadni, tulajdonképpen a magyar megközelítés” – írja az MTI.
Kifejtette, hogy az új megközelítés prioritásai között szerepel az illegális belépések minden eszközzel történő megakadályozása és az illegálisan tartózkodók eltávolítása az adott országból, illetve ilyen értelemben a migrációs politika humanitárius aspektusát is „visszább kellene venni.”
Egyre több német él szegénységben, már a választásokon sem akarnak részt venni
Tovább nőtt az emberek közötti szakadék a jövedelmi helyzet alapján Németországban, emiatt sokan mostanra kiábrándultak a politikából és nem hisznek abban, hogy a parlamenti választásokon való részvételnek van bármi értelme.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt