A 64 éves Massimo Segre sikeres olasz bankár, aki nemrég egy Torino-i villában tartotta menyasszonyával, a 47 éves Cristina Seymandival az esküvőjük bemelegítő estjét, ami most világhírűvé teszi őket. A nagy napra októberben került volna sor – ám a 64 éves férfi az ünnepségen most nemet mondott az egészre. Beszédében egész egyszerűen csalónak nevezte a párját, és ez a videó most Olaszországban nagyon felkapottá vált – írja a Twn.
A felvételen Massimo Segre és menyasszonya, Cristina Seymandi látható egy DJ-pult mögött. A nő látszólag megindultan egy csokor virágot tart a kezében, a férfi pedig beszédbe kezd: először szépen megköszöni a vendégeiknek, hogy eljöttek, majd azt is hozzáteszi, egy picit izgatott. És hamarosan az is kiderül, miért.
Mindig is úgy gondoltam, hogy szeretni valakit annyit tesz, mint a másik jólétét kívánni. Még a sajátodnál is jobbat. Ezért adom meg Christinának a szabadságot, hogy szerethessen... Mégpedig egy ismert ügyvédet
– dobta be váratlanul a kényes témát.
A nő az „ügyvédjével” közös nyaralásra mehetne most Mykonosra – mondja a bankár, utalva arra, konkrétumok is vannak a birtokában, végül pedig határozottan kijelenti, hogy a kapcsolatuk „még ma este“ véget ér. A munkakapcsolatukkal kapcsolatban ugyanakkor a kapukat nyitva hagyta, sajtóhírek szerint azonban a menyasszony jogi lépéseket tervez.
A videó felrobbantotta az internetet, a 64 éves bankár rengeteg bátorítást kap, és állítólag máris akadnak olyan nők, akik szemet vetetettek rá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak