Felfüggesztették a norvég kormány azon projektjét, mely a tengerfenéki bányászat engedélyezéséről szól – írja a Bloomberg.
Egy kis parlamenti szereplő, a környezetvédő Szocialista Balpárt (SV) blokkolta a sarkvidéki tengerfenék bányászatának terveit azzal, hogy követelte a kormányzattól az első engedélyezési kör visszavonását a költségvetés támogatásáért cserébe.
Tárgyalási pozíciónkat arra használtuk, hogy leállítsuk a mélytengeri ásványkincsbányászat engedélyeztetését
– fogalmazott Kirsti Bergsto, a baloldali párt vezetője.
Kapcsolódó
Norvégiát a szénhidrogén-készletei a világ egyik leggazdagabb országává tették. Emellett vezető szerepet tölt be az óceánfenékből származó fémek kitermelésében is, amelyekre nagy a kereslet, miután Európa felhagyott a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásával. Ők maguk érték el, hogy az elektromos autók száma meghaladja idén a benzinesekét, noha nemrég az akkumulátorgyártás terén akadtak nehézségek.
A skandináv ország azt tervezte, hogy jövőre megnyitja sarkvidékének hatalmas területeit az első tengerfenéki engedélyezési kör számára, mivel a parlament januárban jóváhagyta a mélytengeri bányászatot.
Az SV és a kormány között vasárnap létrejött megállapodás értelmében a tervezett engedélyezési kör elmarad, 2026-ig érvényes a döntés. A hatóságok ugyanakkor emlékeztettek,
bár a tervet felfüggesztették, az előkészítő munkálatok folytatódnak, a szabályozás megalkotását és a környezeti hatások feltérképezését is beleértve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban