Elengedné a munkavállalók kezét a Német Munkáltatói Szervezetek Országos Szövetsége, hogy elérje a kormánynál a cégek által fizetendő egészségbiztosítási járulékok csökkentését, és azt, hogy a dolgozók ne járkáljanak annyit feleslegesen orvoshoz, csak, ha külön fizetnek érte.
Tíz euró, ha fölös kört fut a beteg
A németek körében megdöbbenést kiváltó elképzelés szerint az új típusú praxisdíj bevezetése nem titkoltan a felesleges orvosi látogatások megelőzését és a betegek orvosilag megfelelő időpontokra irányítását, a hatékonyabb betegellátást célozza Steffen Kampeter ügyvezető igazgató szerint, aki a Politico egyik podcastjában kifejtette: az úgynevezett kapcsolattartási díjat ezentúl minden orvosi látogatásért fel kellene számítani.
Mi, munkáltatók, azt szeretnénk, hogy stabilizálódjon a nyomás alatt álló német egészségügyi rendszer, az egészségbiztosítási bevételek – mondta.
A javaslat alapvetően a 2004 és 2012 közötti vizitdíjat veszi alapul, amely akkor negyedévente 10 eurót jelentett, most ezt az összeget alkalmanként fizettetnék a németekkel – írja a Spiegel.
Elismeri a kormány, hogy adót kell csökkenteni
A munkaadók markáns terve nem alaptalan, mivel az OECD országokhoz képest a németek az átlagosnál gyakrabban járnak orvoshoz: évente körülbelül tízszer, és jóval gyakrabban vonulnak táppénzre is, ami visszaveti a termelést.
Ezért az új díjnak elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy viselkedésbeli változásokhoz vezessen – fogalmazott Steffen Kampeter.
A jóléti állami rendszer már a fizetésképtelenség közelében van Németországban, mivel a szociális kiadások az elmúlt években gyorsabban nőttek, mint a gazdasági teljesítmény. Ez milliárdos hiányt okoz a költségvetésben, ami már elkerülhetetlenné teszi a reformokat, például a gazdagabb nyugdíjasok megadóztatásával.
A társadalombiztosítási járulékok csökkentését pedig nem kerülheti el a kormány, mivel azt nemrég Carsten Linnemann, a kormányzó CDU párt főtitkára is elismerte zárt ajtók mögött, hogy túl magasak a béreket terhelő költségek, ezért nő a feketemunka aránya a befizetett adókhoz képest.
Leszakadnának a szegények és a krónikus betegek
A SoVD szociális jóléti egyesület azonban mélyen felháborodott azon, hogy a cégek megúsznák az alapellátáshoz való, eddigi hozzájárulást, és a munkavállalókra srófolnának nagyobb terheket.
Michaela Engelmeier elnök szerint a felvetett kapcsolattartási díj „szolidaritás nélküli”, míg elsősorban a krónikus betegeket és a korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkezőket hozná még nehezebb helyzetbe, akik így gyakrabban halogatnák az orvosi vizsgálatokat.
Ez pedig elhanyagolt betegségekhez és végső soron magasabb költségekhez, feleslegesen leterhelt praxisokhoz vezetne – mutatott rá a lapnak.