Elon Musk amerikai dollármilliárdos megpróbálja befolyásolni a február 23-i német választásokat – jelentette ki hétfőn a német kormány szóvivője.
A kormányszóvivő szerint a világ leggazdagabb embere az X-en közzétett bejegyzéseivel és a hétvégén megjelent – a radikális jobboldali AfD támogatására buzdító – véleménycikkével igyekszik befolyásolni a szövetségi választásokat. Mindazonáltal nem vitatják a Tesla vezérigazgatójának a szólásszabadsághoz való jogát, „hiszen a véleményszabadság a legnagyobb ostobaságokra is kiterjed".
Csak az AFD mentheti meg Németországot?
A Welt am Sonntag lapban közzétett, német nyelven megjelent véleménycikkben Musk részletesen kifejtette az X-en már korábban kinyilvánított nézetét, miszerint „egyedül az AfD mentheti meg Németországot". Szombati írásában úgy fogalmazott: az AfD az „utolsó reménysugár" Németország számára, és ez a párt képviselné a „helyes álláspontot" a gazdaság, az energetika és a bevándorlás kérdéseiben. Szavai szerint „a politikai realizmust" képviseli a radikális jobboldali párt.
A kommentár közzétételére reagálva a lap véleményrovatának szerkesztője az X-en közölte a felmondását.
A nyugati demokráciák történelmében nem emlékszem egyetlen hasonló esetre sem választási kampányba való beavatkozás terén baráti ország részéről
– reagált a Trump közeli milliárdos cikkére a közvéleménykutatásokat vezető Friedrich Merz, a CDU kancellárjelöltje, aki „tolakodónak és erőszakosnak" nevezte Musk véleménynyilvánítását.
Putyinhoz hasonlították Muskot
Lars Klingbeil, a Szociáldemokrata Párt (SDP) társelnöke Vlagyimir Putyin orosz elnökéhez hasonlította Musk tevékenységét, valamint a német választások befolyásolásával és az általa demokráciaellenesnek minősített AfD támogatásával vádolta meg az amerikai techmilliárdost.
A szocialista politikus szerint az Európai Bizottságnak fel kell lépnie a milliárdos "médiahatalma" ellen, célozva ezzel a Musk többségi tulajdonában lévő X-re.
Klingbeil szerint a német demokráciát veszélyeztető befolyásolási kísérleteket csak a demokraták pártokon átívelő összefogása állíthatja meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga