A múlt héten az amerikai választások mellett a német koalíció szétesésétől volt hangos a gazdasági sajtó. Olaf Scholz kancellár (SPD) szerda este kirúgta a pénzügyminiszterét: Christian Lindnert, mivel a Szabad Demokraták (FDP) fiskálisan konzervatív vezetője ellenezte a kormányfő tervét, hogy a 2025-ös költségvetésben 3 milliárd euróval növeljék Ukrajna támogatását.
Válaszul csütörtök reggelre a szabaddemokrata párt kilépett a hárompárti kormánykoalícióból és visszahívta valamennyi miniszterét.
A kancellár január közepére bizalmi szavazást kért maga ellen a Bundestagban. Amennyiben ezt elveszíti, feloszlik a parlament és előrehozott választásokat tartanak Németországban. Most nyilvánosságra került a voksolás dátuma:
az SPD és az ellenzéki CDU egy 2025. február 23-i időpontban állapodott meg, de erre még Frank-Walter Steinmeier államfőnek is rá kell bólintania.
Robert Habeck alkancellár tegnap délelőtt találkozott a szövetségi elnökkel, hogy új választásokhoz vezető rendezett útról tárgyaljanak – írja a Handelsblatt.
A kormánykoalíció válsága miatt a jövő hétre tervezett szaúd-arábiai útját is lemondta a német államfő. Mivel Olaf Scholznak már nincs többsége a Bundestagban, szinte biztosan elveszíti a bizalmi szavazást, amit követően a köztársasági elnök kiírhatja a választásokat: a kancellárról szóló voksolását december 16-án tartják a német törvényhozásban.
Németország összezár: a háborús felkészülés lehet az új kancellár belépője
A kormánykoalíció bukása utáni napon már dübörög a kampánygépezet Németországban, ahol a márciusi, előrehozott választások után a többség az Oroszországgal szembeni hatékony felkészülést szorgalmazó védelmi minisztert látná szívesen a kancellári székben.Itt olvashat a részletekrőlKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz