A karácsony előtti napokban elindított árvízvédelmi munkálatokban a mintegy 1,9 millió homokzsákból álló tartományi tartalékot csaknem teljes egészében felhasználták a németországi Alsó-Szászországban – derül ki a helyi hatóságok tájékoztatásából.
Németország észak-nyugati tartománya ezért más tartományok segítségére szorul, azoktól további, a gátak megerősítését szolgáló 1,5 millió homokzsákot kapott – számoltak be az aktuális helyzetről a német sajtóorgánumok szerdán.
Alsó-Szászországban szokatlanul csapadékos volt a december, a legtöbb folyó kilépett a medréből, így árvízzel küzdenek a többek között a Weser, az Aller és a Leine mentén. Több helyen a legmagasabb szintű árvízvédelmi készültséget vezették be. A térség egyik legnagyobb városában, a csaknem 200 ezres Oldenburgban már egy mobilgátat is fel kellett építeni a Hunter folyó áradása miatt.
Hetek óta árvízzel küzdenek Németország több további régiójában is, főként az Elba mentén, például Magdeburgnál és Hamburgnál.
Hasonlóan hosszú, elhúzódó védekezési műveletekkel a jövőben gyakrabban kell számolni, mert a globális éghajlatváltozás az árvizek természetét is megváltoztatja
– figyelmeztet Ralf Merz, a Helmholtz környezetkutató intézet szakértője, aki a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak nyilatkozva hozzátette, hogy újra kell gondolni a védekezési módszereket, és tudomásul kell venni, hogy száz százalékos védelem nem létezik az árvizekkel szemben.
Az időjárás előrejelzések szerint az esőzés várhatóan csütörtök estig folytatódik Brémában és Alsó-Szászországban, egyes területeken négyzetméterenként akár 80 litert csapadék is lehullhat.
Országos káosz fenyeget a németeknél
Három ágazat képviselői tartanak több napos, úgynevezett szupersztrájkot a szövetségi kormány megszorító politikája ellen. A gazdálkodókhoz legújabban csatlakoztak a vasutasok és az árufuvarozók is, a sajtó pedig azt találgatja, mekkora tiltakozás bontakozik ki az immár tízezres nagyságrendű fellépésből. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Egy magyar községben a rászorulók 100 ezer forintot kaptak karácsonyra
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat