A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály tájékoztatása szerint
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Hágába látogat, ahol részt vesz a NATO június 24-25. között zajló csúcstalálkozóján.
Kapcsolódó
A csúcstalálkozó fókuszában az európai biztonsági helyzet és a NATO védelmi képességeinek fejlesztése áll – közölték még.
A legfőbb témát nem Oroszország, Ukrajna vagy a Közel-Kelet adja majd, hanem a katonai szövetség jövője és a tagállamok kiadásai, Donald Trump amerikai elnök ugyanis már tavaly novemberi megválasztása óta követeli, hogy a tagállamok az éves GDP-jük öt százalékát fordítsák védelmi kiadásokra. Erről pedig a 32 tagállamnak egyhangúlag kellene döntenie
– írta az Index.
Vasárnapi sajtóhírek szerint a NATO 32 tagállama előzetes nyilatkozatban vállalta, hogy legkésőbb 2035-ig a GDP legalább 5 százalékát fordítja védelmi és biztonsági kiadásokra, készülve a hágai csúcstalálkozóra.
- Mark Rutte NATO-főtitkár javaslata szerint a tagállamok az alapvető védelmi kiadásaikat 2-ről 3,5 százalékra emelnék, és további 1,5 százalékot fordítanának például katonai infrastruktúrára és kiberbiztonságra.
- A terv a korábbi 2032-es céldátum helyett 2035-ig szól, 2029-ben pedig felülvizsgálják majd a megvalósíthatóságát.
Bár több ország támogatja a javaslatot, Spanyolország határozottan ellenezte, mondván, ezt csak szociális megszorítások árán tudná teljesíteni. Egyes források szerint a spanyol kormányfő ellenvetéseit azzal orvosolták, hogy módosították a kiadási kötelezettségvállalás szövegét, és az „elkötelezzük magunkat” kijelentést „a szövetségesek elkötelezik magukat” fordulatra cserélték, lehetővé téve, hogy egyes országok kijelentsék: a kötelezettségvállalás nem vonatkozik rájuk.
Orbán Viktor miniszterelnök korábban élesen bírálta a tervet, mondván, hogy a kiadások drasztikus emelése „tüdőn lőné a magyar gazdaságot”. Most azonban a miniszterelnöknek állást kell foglalnia a csúcson várható döntéssel kapcsolatban.
A kompromisszum érdekében akár a csúcs zárónyilatkozatának megfogalmazásán is változtathatnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége