A folyékony halmazállapotú vízkészletre mélyen a bolygó sziklás külső kérgében bukkantak rá a tudósok. Az eredmények a Nasa Mars Insight Lander marsjárójáról származnak, amely 2018-ban ért a Mars felszínére.
A bolygó pólusain korábban már találtak fagyott vizet, és a legkör is párás, folyékony halmazállapotában azonban most először találtak vizet az égitesten – írja a BBC.
A kutatás 2022 decemberéig tartott, az eredményeket a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban tették közzé. Eszerint szeizmológiai úton, a föld rengéseinek számából és gyorsaságából állapították meg, hogy a rezgéshullámok milyen anyagok haladnak át.
Ennek alapján a marsi kéreg körülbelül 10-20 kilométeres mélységében sikerült feltárniuk a vízkészletet.
ashan Wright, az UC San Diego Scripps Institution of Oceanography vezető kutatója szerint a bolygó vízkörforgásának megértése kulcsfontosságú ahhoz, hogy az éghajlatot, a felszínt és a belső tér fejlődését is megérthessék.
Szerinte ez a felfedezés választ ad arra, hogy hová tűnhetett az összes marsi víz. Korábbi tanulmányok ugyanis arra mutatnak rá, hogy az ősi időkben folyók és tavak voltak a bolygón, azonban hárommilliárd éven át sivatag volt.
Ennyibe kerülhet egy retúrjegy a Marsra
Egyre többször merül fel a vörös bolygó kolonizációjának lehetősége, azonban sok gazdasági, technológia, természettudományi és jogi akadály merülhet fel. Az űrverseny jelenleg Amerika és Kína között zajlik a Mars elfoglalásáért. A Föld-Mars „menettérti jegy” nagyon sokba kerülhet majd becsléseink szerint. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz