A milliárdos techvállalkozó megkezdte a kivonulását Washingtonból, bejelentette:
májustól jóval kevesebb időt szán kormányzati szerepére, hogy ismét a Teslára összpontosíthasson.
Bár heti egy-két napot továbbra is Donald Trump költségcsökkentési programjának szentelne, Elon Musk jelezte, hogy jobban koncentrál az elektromos autógyártó cégére, amely jelentősen megcsappant a profitja az első negyedévben.
Az n-tv.de német hírportál szerint Elon Musk azt is mondta, teljesen nem tűnik el az amerikai elnök mellől, addig marad, amíg Donald Trump ezt kéri.
A Tesla április 22-én számolt be 2025 első negyedévéről, a jelentés szerint
a cég bevétele éves szinten 9 százalékkal 19,3 milliárd dollárra csökkent, a nyereség pedig 71 százalékkal zuhant vissza, mindössze 409 millió dollárra.
Az elemzői várakozásokhoz képest ez komoly elmaradás, a részvényár azonban Musk hátrébb lépéséről szóló bejelentését követően emelkedni kezdett.
A hírportál emlékeztet, hogy Musk Trump egyik legnagyobb támogatójává volt: több mint 250 millió dollárral segítette elnöki kampányát, cserébe az elnök a kormányzati kiadások lefaragásával bízta meg. Elemzők szerint azonban ez a politikai szerepvállalás és Elon Musk megosztó megnyilvánulásai rontották a Tesla megítélését, ami akár 15–20 százalékos keresletcsökkenést is okozhatott.
A cégvezető közben már a jövőre készül, szerinte már június végén indulhat az első önvezető robotaxi-szolgáltatás Austinban, és még idén több amerikai városban is elérhetővé válhat ez a közlekedési forma. Szakértők azonban továbbra is szkeptikusak Musk kamerákra alapozott önvezető technológiájával szemben.