Visszavonta a Milorad Dodik elleni elfogatóparancsot a boszniai szövetségi ügyészség azt követően, hogy a boszniai szerb elnök önként megjelent az ügyészségen.
A történtekre reagálva Dodik vasárnap a közösségi médiában közölte:
a nyomásgyakorlás ellenére a boszniai Szerb Köztársaság továbbra is elkötelezett marad a béke, a három államalkotó népcsoport közötti párbeszéd és a daytoni megállapodás mellett.
Milorad Dodik az utóbbi hónapokban több olyan intézkedést is kezdeményezett, amely a boszniai Szerb Köztársaság önállósodását hivatott elősegíteni. Március közepén benyújtotta az országrész új alkotmányának tervezetét, valamint a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányos rendjének védelméről szóló törvényt.
Február 26-án a boszniai szövetségi bíróság Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt első fokon egy évi letöltendő börtönbüntetésre ítélte, és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltotta Dodikot. Röviddel ezután a boszniai szerb parlament megszavazta az entitás igazságügyi rendszerének elszakadását a szövetségitől. Ezt a törvényt az ország alkotmánybírósága hatályon kívül helyezte, Dodikot a törvény aláírása miatt az ország alkotmányos rendjének veszélyeztetésével gyanúsították meg. Mivel nem jelent meg az ügyészségen,
elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Az ügyészség közleménye szerint az elfogatóparancsot visszavonták, ám a boszniai szerb elnöknek időnként meg kell majd jelennie a hatóságok előtt – írja az MTI.
Keresik Milorad Dodikot, jöhet a nemzetközi körözés is
Körözést adtak ki a boszniai Szerb Köztársaság elnöke ellen, ha kell, nemzetközileg is keresni fogják. Bővebben.Ismeretes, alig több, mint egy hónapja Milorad Dodikot Orbán Viktor személyesen fogadta a Karmelitában, ahol is a miniszterelnökkel megejtett találkozón áttekintették a kölcsönösen előnyös kétoldalú mezőgazdasági, energetikai és gazdasági projekteket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak