A múlt pénteken a boszniai fellebbviteli bíróság másodfokú ítéletében megerősítette a Milorad Dodik elleni elsőfokú ítéletet, és a boszniai szerb elnököt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, hivatali tevékenységeitől pedig hat évre eltiltották. Ezt követően döntött a választási bizottság az elnöki megbízatás visszavonásáról. A döntés ellen Milorad Dodik 90 napon belül fellebbezhet.

A politikus a választási bizottság döntését követően közölte:

nem megy sehova, nincs megadás, népszavazást ír ki, hogy kiderüljön, a boszniai szerbek egyetértenek-e a választási bizottság döntésével.

A tervek szerint a referendumon kérdezik majd a boszniai szerbektől, hogy el kell-e fogadni a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányának semmibe vételét.

  • A boszniai szövetségi ügyészség 2023 augusztusában emelt vádat Dodik ellen a büntetőtörvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető és hivatali tevékenységeitől akár tíz évre is eltiltható az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit.
  • A boszniai Szerb Köztársaság elnökét azzal vádolták, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt főképviselő döntéseit, mert aláírta a nemzetközi főképviselő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.
  • A büntetőtörvénykönyv vonatkozó pontját éppen Christian Schmidt módosította, döntésének hátterében pedig a boszniai szerb politikusok kijelentései és lépései álltak.

Milorad Dodik az MTI tudósítása szerint közölte, a saját eszközeikkel fogja legyőzni a bosnyákokat, vagyis a politikán keresztül, ugyanis a véleménye szerint minden, amit ellene tettek, politikailag motivált volt. Mint mondta, a nép akarata fog érvényesülni, senki nem törheti meg egy nép politikai akaratát.

A népre fogok hallgatni, mert a néptől kaptam a megbízatásomat

- húzta alá, majd közölte, nem ereszkedik térdre, nem fog csúszni és mászni, hanem harcolni fog. Emlékeztetett arra, hogy a jogszabályok szerint a boszniai szerb elnök megbízatása csak visszahívással vagy lemondással szűnik meg, a választási bizottság csak megadhatja vagy megerősítheti ezt a megbízatást, visszavonni nincs joga.

Milorad Dodik az utóbbi hónapokban több olyan intézkedést is kezdeményezett, amely a boszniai Szerb Köztársaság önállósodását hivatott elősegíteni. Március közepén benyújtotta az országrész új alkotmányának tervezetét, valamint a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányos rendjének védelméről szóló törvényt. A politikus mintegy három évtizede hangoztatja, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia, és szerinte Bosznia-Hercegovina államként működésképtelen.

Milorad Dodik a magyar kormánnyal jó viszonyt ápol, az elsőfokú ítélet kihirdetése után is járt Budapesten, legutóbb kedden fogadta őt a Karmelitában Orbán Viktor.

Milorad Dodik budapesti látogatását követően hazatért Bosznia-Hercegovinába - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón a boszniai Szerb Köztársaság elnökének hollétét firtató kérdésre válaszolva. Mint mondta, a kormányülésen Orbán Viktor beszámolt arról, hogy találkozott Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, szerinte a veszélyek jelentősek, a Balkán puskaporos hordó, háborús gócponttá válhat. Gulyás Gergely közölte: az elnök elítélése destabilizáló tényező, és úgy fogalmazott, abszurd a helyzet Bosznia-Hercegovinában, ahol nem a Nyugat jelenléte, hanem a Nyugat távozása segítene a helyzeten.