Az első értékesítési időszakban csaknem 300 ezer jegy kelt el a jövő évi milánói-cortinai téli olimpiára – számolt be az MTI az Olaszországban megrendezendő sporteseményről.
Az egy év múlva már javában zajló torna házigazdái elmondták:
1,6 millió belépőt szeretnének értékesíteni, s ebből már a február 6-án indult szakasz során megközelítették a 300 ezres számot.
Eszerint a belépőjegyek majdnem ötöde már lassan el is fogyott.
Andrea Varnier, a szervezőbizottság elnöke közölte, hogy az elkelt jegyek 25 százaléka olasz szurkolókhoz került, mögöttük pedig a németek és az amerikaiak következnek.
Számunkra ez nagyon megnyugtató kezdet
– jelentette ki, hozzátéve:
„A jövő héten következik egy újabb, sorsolásos szakasz, április elején pedig azok számára is megnyílik a vásárlás lehetősége, akik nem regisztrálták magukat az értékesítési platformon.”
Önkéntesnek 96 ezren jelentkeztek, miközben a szervezők csak 18 ezer közreműködőt terveznek bevonni a téli olimpia, illetve paralimpia lebonyolításába. Az érdeklődők tíz százaléka már vett részt segítőként téli vagy nyári olimpián. A kandidálások 160 országból érkeztek, a legnagyobb számban Olaszországból, az Egyesült Államokból és Franciaországból.
A turizmus felfokozására is alkalmas következő téli olimpiát 2026. február 6. és 22. között rendezik meg, a paralimpiára március 6. és 15. között kerül majd sor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt az újabb törvényjavaslat: már a külföldön lévők vagyonát is elkoboznák

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás
Ez a nyugdíjasok véleménye Magyar Péterékről, a Fidesz biztosan nem erre számított

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Csak idő kérdése, hogy érkeznek a kötelező behívók a hadseregbe

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal
