Az amerikai cég 2025 végéig igyekszik a felhő alapú szolgáltatásaihoz, a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásokhoz szükséges adatközpontjait fejleszteni.
Az eddigi adatok szerint a beruházás fő célja az ország nyugati része, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban egy új úgynevezett felhőrégiót is kialakít, vagyis a térségben több nagyszabású adatközpontot épít.
Ez azt is szolgálja, hogy minél közelebb legyen a nagy német ügyfelekhez, mint például a Bayer vegyipari óriás és az RWE energetikai konszern, mert így tarthatja az adatközpontok és az alkalmazások közötti késleltetési időt a lehető legalacsonyabb szinten. A régión ráadásul több nagysebességű vonal is áthalad, amelyek jó összeköttetést biztosítanak a szomszédos európai országokkal, például Belgiummal és Hollandiával.
Az új adatközpontok működtetése azok felépítése után csak korlátozott számú új munkahelyet teremt
– írta a dpa német hírügynökség a beruházás bejelentéséről.
Az AI viszont a gazdaság minden más területét innovatívabbá és globálisan versenyképesebbé teheti, ez hozzájárul majd a foglalkoztatás növekedéséhez
– idézte a hírügynökség Microsoft elnökét, Brad Smith-tet.
A telepek építése mellett a Microsoft nagyszabású képzési programot is indít majd Németországban, 1,2 millió embert akarnak megismertetni a mesterséges intelligenciában rejlő informatikai lehetőségekről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt