Egy amerikai történész, Allan Lichtman még az 1980-as évek elején kidolgozta úgynevezett „kulcsok a Fehér Házhoz” elnevezésű módszerét, amellyel eddig 20-ból 19 választás végeredményét sikeresen megjósolta.
A választások Nostradamusaként emlegetett történész „jövendöléséhez” nem szükségesek sem közvélemény-kutatások, sem demográfiai adatok, és teljesen figyelmen kívül hagyhatjuk a csatatérállamokat is,
Kapcsolódó
a 13 „kulcsból” álló állítások igaz-hamis eredménye a döntő: az amerikai történelem valamennyi elnökválasztásának elemzésével elkészült egy, a közös pontokat tartalmazó lista a jelöltek sikeréről, kudarcáról.
A szakértő szerint a szavazófülke magányában
a választópolgárok valójában arról döntenek, hogy elégedettek-e a Fehér Házat aktuálisan birtokló politikai párt munkájával,
ha igen, akkor kapnak még négy évet, vagyis a regnáló párt adhatja az elnököt, ha nem, akkor pedig leváltják őket, és a másik oldal fogja adni a következő államfőt – írja az Index.
Íme a 13 kulcs a Fehér Házhoz:
- Az utóbbi 2 választáson a hivatalban lévő párt mandátumnövekedést ért el az alsóházban.
- A hivatalban lévő párt jelöltjének nincs kihívója saját pártjában.
- A hivatalban lévő elnök indul az újraválasztásért.
- Nincs harmadik párt.
- A gazdaság rövid távon erős.
- A gazdaság hosszú távon erős.
- A regnáló kormány végrehajtott valamilyen átfogó intézkedést, ami komoly hatással volt az ország gazdaságára, és az általános jólétre.
- Nincsenek jelentős zavargások az országban.
- A regnáló elnök nem volt érintett olyan botrányban, amelynek megtörténtét mindkét párt elismerte.
- A hivatalban lévő elnök nem vallott külpolitikai vagy katonai kudarcot.
- A hivatalban lévő párt külpolitikai vagy katonai sikert ért el.
- A hivatalban lévő elnök pártjának jelöltje karizmatikus.
- A kihívó párt elnökjelöltje nem karizmatikus.
A „kulcsos” módszer, az igaz-hamis állítások eredményeként
az USA új elnöke a történész jelenlegi álláspontja szerint Kamala Harris lesz.
A történész minden héten bejelentkezik a YouTube-csatornáján, hogy megossza a követőivel, szerinte a jelenlegi választáson per pillanat ki az esélyesebb. Amióta Joe Biden lemondott a jelöltségről, Allan Lichtman következetesen Kamala Harrist jósolta az elnöki székbe, mivel még sok kulcs véleményes, és potenciálisan átfordulhat, ezért sok minden változhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye