Miután ezt már a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) megtette, a Szociáldemokrata Párt (SPD) is elfogadta a kormánykoalíciós megállapodást:
a szavazáson 56 százalékos részvétel mellett az SPD-tagok 85 százaléka voksolt igennel a koalícióra Németországban
– adta hírül az Euronews.
Ezzel végre megnyílt az egyenes út az új – hárompárti színezetű – kormány megalakulása előtt.
Kiiktatták a képletből az AfD-t
Mint emlékeztettek, a februári választásokon a szociáldemokraták harmadik helyen végeztek,
a támogatásuk pedig lehetővé teszi, hogy a konzervatívok a szélsőjobboldali AfD nélkül kormányozhassanak.
Összezárt tehát a három mérsékelt politikai formáció.
Az SPD-t vezető Lars Klingbeilt jelölték alkancellárnak és pénzügyminiszternek is, bár pénzügyi tapasztalatait kritikusai megkérdőjelezik. Mindenesetre a párt a jövő héten kívánja majd bejelenteni miniszterei nevét.
Több tárcával is gazdagodnak
A kabinetben a szocdemek hét minisztériumot kapnak, köztük a védelmi és a munkaügyi tárcát, míg a CDU olyan posztokat, mint a külügy és a belügy. Az új minisztereket Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök iktathatja be hivatalába.
A megalakulás előtt a formalitás még hátravan: a megállapodást ugyanis május 5-én írják alá, míg Friedrich Merz várhatóan másnap, 6-án teszi majd le az esküt kancellárként.