A lengyel államfő Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt, az október 15-i lengyel parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot nyert tömörülés, a Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltjét fogja megbízni kormányalakítással Lengyelországban.
Andrzej Duda felidézte: az általa a parlamentbe bejutott pártok vezetőivel folytatott egyeztetéseken a PiS, valamint a második helyen végzett, most ellenzéki Polgári Koalíció (KO) is meggyőződésüket fejezték ki, hogy parlamenti többséggel rendelkeznek.
Azt, hogy a kormányalakítással Mateusz Morawieckit bízza meg, Andrzej Duda azzal indokolta, hogy folytatja a jó parlamenti hagyományt, mely értelmében a győztes tömörülés kap elsőként esélyt.
Kilátásba helyezte: az alkotmánnyal összhangban, kormányalakítási kudarc esetén a második körben a parlamenti alsóház abszolút többségi szavazással bíz meg valakit a kabinet összeállításával.
A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a mostani parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság által október 16-án este közreadott eredmények szerint.
Andrzej Duda elnök már a lengyel választás előtt megerősítette: az eddigi lengyel parlamenti választási szokásjognak megfelelően, a választások után a győztes pártot bízza meg kormányalakítással.
Megállapodott a lengyel ellenzék, lehetetlen helyzetben Kaczynski pártja
Hajlandó együttműködni és közösen, koalícióban kormányozni az eddig ellenzékben lévő négy lengyel tömörülés. A lapokat egyelőre Andrzej Duda köztársasági elnök osztja, ám a parlamenti többség szerint nincs értelme várni. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy