Európai elfogatóparancsot adtak ki a volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, PiS-képviselő ellen sikkasztás miatt. Marcin Romanowski 2024 decembere óta Magyarországon tartózkodik, ahol politikai menedékjogot kapott. Annak ellenére, hogy lemondott képviselői fizetéséről, továbbra is igyekszik eleget tenni képviselői mandátumának – írta meg a lengyel Fakt.
Marcin Romanowski december elején interpellációkat küldött Donald Tusk miniszterelnöknek.
Kapcsolódó
Azt kérdezte, hogy:
- a WOSP Alapítványnak 2024–2025-ben mennyit utal át az állam, (Lengyelország egyik legnagyobb jótékonysági eseménye az Ünnepi Segítség Nagy Zenekara (Wielka Orkiestra Swiatecznej Pomocy – WOSP), amely 1993 óta minden évben karácsony környékén hatalmas gyűjtést rendez gyerekkórházak felszerelésének biztosítására;
- vagy hogy az állam mennyi pénzt ad a napelemes beruházások támogatására a lengyel háztartások, illetve vállalkozások számára;
- mekkora az önkéntes tűzoltóságok és az önkormányzati útalap állami támogatásának mértéke.
A parlamenti interpellációra 21 napon belül választ kell adni, de a miniszterelnökség egyelőre még nem reagált Romanowski megkereséseire.
Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes, a PiS parlamenti képviselője különböző közbeszerzéseken megengedte a hibás ajánlatok kijavítását, és lehetővé tette, hogy olyan szervezeteknek ítéljenek oda pénzeket, amelyek nem feleltek meg a formai és a tárgyi követelményeknek. A vádak összesen több mint 107 millió lengyel zloty eltulajdonítására és több mint 58 millió elsajátítási kísérletére vonatkoznak.
Romanowski menedékjogának megadása nem kis feszültséget okozott a lengyel-magyar kapcsolatokban.
Szijjártó: ez szánalmas - Varsó ajtót mutatott a magyar nagykövetnek
A korrupciós vád elől Magyarországra menekülő Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjogra hivatkozva nem kívánatos személynek minősítették a hazai diplomatát a lengyel uniós elnökség nyitóünnepségén. Erről itt olvashat többet >>>Annak ellenére, hogy Romanowski menedékjogot kapott, az európai elfogatóparancs érvényes, és az ügyészség minden lehetséges intézkedést megtesz az európai elfogatóparancs alkalmazására.
Romanowski 2024 decemberében kijelentette, hogy tovább küzd a törvénytelenségek ellen, és „a lengyelek számára káros rezsimet a lehető leggyorsabban el kell távolítani a hatalomból”.
Kiakadtak a lengyelek Magyarországra
Felszívódott, majd idehaza bukkant fel egy korrupcióval vádolt lengyel politikus, ezért most áll a politikai bál. Itt olvashatja az előzményeket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában