Megerősítette az Economx megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Hetek értesülését. Paczolay Máté külügyi szóvivő elmondta: két magyar-izraeli kettős állampolgárt, a nyolcéves Ellát és a tizenötéves Dafnát is túszul ejtette a Hamász. Arról azonban továbbra sem tudnak, hogy lenne magyar áldozata a dzsihadista terrortámadásoknak.
A Hetek interjút készített azzal a magyar-izraeli állampolgárságú anyukával, akinek két lányát október 7-én a Hamasz terroristái elraboltak volt férje otthonából. A beszélgetés nyomán a lap megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amely a kérdésekre reagálva a következő tájékoztatást adta a portálnak:
„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk az édesanyával, valamint az izraeli hatóságok által létrehozott különleges munkacsoporttal. A gyerekek magyar-izraeli kettős állampolgárok és mindent megteszünk annak érdekében, hogy kiszabadulhassanak, de a biztonsági szempontokra való tekintettel nem áll módunkban több részletet megosztani a nyilvánossággal. A terrortámadásnak továbbra sincs magyar áldozata.”
Győzhetnek-e a Hamász terroristái Izrael ellen a médiaháborúban?
Mint minden modern fegyveres konfliktusnak, a 2023-as izraeli háborúnak is van egy hadszíntere, ahol a szembenálló felek a fotelben ülő hírfogyasztók figyelméért harcolnak. A helyzet olyan kritikussá vált a közösségi médiának köszönhetően, hogy mára egy terrorszervezet is képes elbizonytalanítani a közvéleményt. Segítségül Kemény Jánost, az Eötvös József Kutatóközpont Stratégiai Védelmi Kutatóintézet (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) tudományos munkatársát hívtuk. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak