Az ausztriai Kaprunban mentettek magyar hegymászókat, miután ketten eltévedtek, lefelé tartva a 3422 méter magas Klockerinről. Mint az a Bergrettung Salzburg hegyimentő-szolgálat nyomán a Hóhatár nevű Facebook-oldalon olvasható,
a két magyar mászó vélhetően alábecsülte az időjárás-előrejelzést.
A történtekre pénteken került sor, egészen pontosan július 25-én, 17 óra 13 perckor adták le a segélyhívást, miután amellett, hogy eltévedtek, már nem tudták folytatni az ereszkedést.
Három hegyimentőt is felvittek helikopterrel a felhőalapig, akik onnan gyalog folytatták útjukat. Majd, amint rájuk találtak, az egyre rosszabb időjárási viszonyok révén gyalogosan hozták le a fennrekedt mászókat, „a helikopteres lehozatal szóba se jöhetett”.
Ezt követően vaksötétben folytatták az ereszkedést a Kafertalba, ahol már egy terepjáróval várta őket egy másik hegyimentő. 26-án, hajnali 4 óra 15 perce értek le a hegyről. Kiderült, a magyar hegymászók bár jó fizikai kondíciókkal rendelkeztek, de a nehéz terep ilyen időjárási körülmények között meghaladta az erejüket. A Klockerin a Glockner-csoportban emelkedik, a déli csúcs 3422, északkeleti csúcsa pedig 3335 méter magas – vázolták fel a bejegyzésben.
Landoláskor megsérült egy magyar siklóernyős, mentőhelikopterrel vitték a grazi kórházba
Mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani azt a magyar siklóernyőst, aki leszállás közben sérüléseket szenvedett. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat