Emmanuel Macron az ukrajnai háborúról fejtette ki véleményét a The Economist című lapnak.
A francia elnök megerősítette, hogy fontolóra venné francia csapatok küldését Ukrajnába, és kifejtette, milyen feltételek mellett kerülhet erre sor.
Kapcsolódó
A gazdasági portálnak nyilatkozva Macron a 2022-es ukrajnai invázió kapcsán a Vlagyimir Putyin orosz elnök által Európára jelentett sürgető fenyegetésről beszélt.
Nem zárok ki semmit, mert olyasvalakivel állunk szemben, aki semmit sem zár ki
– mondta Macron, amikor arról a korábbi megjegyzéséről kérdezték, hogy NATO-csapatokat lehetne bevetni Ukrajna védelmében.
„Kétségtelenül túlságosan hezitáltunk azzal, hogy olyasvalakivel szemben határoztuk meg a fellépésünk határait, akinek már nincs, és aki az agresszor“ – folytatta a francia elnök, majd hozzátette: megfontolná francia csapatok küldését Ukrajnába,
„ha az oroszok áttörnék a frontvonalakat, ha lenne ukrán kérés, ami ma nem áll fenn“.
Hozzátette, hogy ha Oroszország legyőzné Ukrajnát, akkor valószínűleg egy másik európai ország megtámadására törekedne.
Az elmúlt hónapokban a politikai és katonai vezetők egyre élesebb figyelmeztetéseket adtak ki egy ukrajnai orosz győzelem lehetséges következményeiről – foglalta össze a Business Insider.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak