Legalább három ember, álruhában berontott a koncertterembe, és automata fegyverekkel tüzet nyitott az ott tartózkodókra. A lövöldözés után az elkövetők robbanószereket, vélhetően gránátot vagy gyújtóbombát is használtak. Az épületben tűz ütött ki, mintegy 100 embert evakuáltak.

A RIA Novosztyi tudósítása szerint többen is megsebesültek, ugyanakkor sokaknak sikerült a helyszínről elmenekülniük. A krasznogorszki hatóságok jelentése szerint minden egységüket, vagyis több mint 30 regionális és 20 moszkvai mentőegységet a helyszínre küldték, és egy operatív központot hoztak létre. Az FSZB központi bizottsága szerint a támadás a Piknik együttes koncertjének kezdete előtt történt.

A 112-es orosz hírügynökség szerint az incidensnek több mint 100 sebesültje és 40 halottja lehet.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester elrendelte, hogy minden szükséges segítséget nyújtsanak az összes áldozatnak.

A moszkvai régió ügyésze megérkezett a vészhelyzet helyszínére, ő koordinálja a rendfenntartók munkáját. Az elkövetőket a hatóságok keresik.

Szergej Szobjamin mosszkvai polgármester a támadást „nagy tragédiának” nevezte, egyúttal pedig minden kulturális, sport- és egyéb tömegrendezvényt lemondott a hétvégére Moszkvában. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő terrortámadásnak minősítette a történteket – írja a The Guardian.

A RIA Novosztyi tudósítása szerint a csarnokban lévő emberek közül „voltak, akik a földre feküdtek, hogy elkerüljék a lövöldözést, körülbelül 15-20 percig feküdtek, majd kúszva kezdtek kijutni”.

Az épület tetőszerkezete kigyulladt, vélhetően azért, mert a támadók Molotov-koktélt is használtak.

Az amerikai nagykövetség korábban már jelezte, hogy terrortámadások érhetik az orosz fővárost, melyet közvetlenül a radikálisok terveznek. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) március 7-én egy moszkvai zsinagóga elleni lehetséges támadást hiúsított meg, melyet az Iszlám Állam tervezett.

Hogy ezt a támadást kik követték el, arról nincs konkrét információ, így azt sem lehet tudni, hogy összefüggésben állhat-e az orosz-ukrán háborúval vagy a nemrég lezajlott, Vlagyimir Putyin fölényes győzelmével záruló oroszországi választásokkal.