Nagy felháborodást keltett, amikor 2024. január 13-án egy 33 éves férfit súlyos baleset után traumás agysérüléssel szállítottak a grazi regionális kórházba, és a műtétre beengedtek egy rezidens idegsebészt a lányával együtt. Az ügyészség szerint a beavatkozás végén az anya átadta a fúrót a gyermekének, és engedte, hogy lyukat fúrjon a férfi agyába, ahová később egy szonda került.
Jelenleg bírósági eljárás zajlik az ügyben Grazban.
A Mirror idézi Julia Steiner ügyészt, aki a Kuriernak azt mondta: „Ez az eset tiszteletlenség a beteggel szemben, és a veszélyét nem lehet elbagatellizálni.” Bár a műtét sikeres volt, az esetet több névtelen panasz után kezdték vizsgálni.
A védelem tagadja, hogy a kislány beavatkozott volna a műtétbe.
Az ügyvédek szerint a gyermek önállóan nem tett semmit, a felügyelő orvos megengedte neki, hogy a kislány a kezét az övére tegye, miközben ő irányította a fúrót, de szerinte „ez a büntetőeljárás szempontjából nem releváns.”
Az anya a bíróságon azt mondta: „Hátul álltam, és nem láttam pontosan a fúrás pillanatát.”
Az ügy tárgyalását december 10-én folytatják, amikor szakértőket hallgatnak meg.