A háború őrültségének a legyőzésére szólított imára Ferenc pápa a szokásos szerdai, ám ezúttal a regnálásának a tizenegyedik évére eső audiencián. A betegsége miatt most is az egyik munkatársa olvasta fel a Szentszék fejének a beszédét – írja az MTI.
Vatikán Állam hivatalos portálja, a Vatican News szerint a Szentatya szolgálatára rányomta bélyegét a háborúk miatti fájdalom. Tavaly március 13. óta több mint 130 alkalommal tett felhívást az ukrajnai béke érdekében, valamint a közel-keleti konfliktus pacifikálást is számtalanszor sürgette a pápa.
A Vatican News emlékeztet rá, hogy Ferenc pápa tizenegy évét mindig az igazságos és tartós béke reménye vezérelte.
A Szentszékhez köthető portál arra is utalt, hogy a római egyházfő legutóbbi interjúja után a kijevi külügyminisztérium bekérette a pápai nunciust. Ezentúl Ukrajna csalódottságának adott hangot, amiért a katolikus egyház feje szerint Kijevnek a fehér zászló bátorságát felmutatva kéne tárgyalásokat kezdenie Oroszországgal.
Ferenc pápa: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a „fehér zászlóhoz”
Ferenc pápa egy interjúban kijelentette: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a „fehér zászlóhoz”, és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.Ha kíváncsi a részletekre
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak