Koszovó Szerbiát sejti a vasárnap történtek mögött, amikor is megtámadtak egy koszovói rendőrjárőrt az észak-koszovói Bajske faluban – írja a The Guardian.
A hivatalos tájékoztatás alapján a rendőrök arra figyeltek fel, hogy két rendszámtábla nélküli teherautó torlaszol el egy hidat. Intézkedni szerettek volna, de rájuk lőttek, tűzharc alakult ki, amelyben két rendőr megsebesült, egyikük pedig bele is halt sérüléseibe.
A pristinai hatóságok a nyilvánosság elé tártak egy sor fegyvert, amelyeket – állításuk szerint – a csoport használt, köztük két szerb gyártmányú páncélozott autót és egy gránátvetőt. Bemutattak egy dokumentumot is, amely állítólag azt bizonyítja, hogy a Zastava fegyvergyártó cég által gyártott gránátvetőt a szerb hadsereg szállította.
A koszovói kormány szerint a csoport vezetője egy Aleksandar Vučić szerb elnökhöz hű prominens koszovói szerb politikus volt. Emellett állítólag a rendőröket megtámadó csapat tagja volt Aleksandar Vulin is, az Egyesült Államok által júliusban korrupció miatt szankciókkal sújtott szerb hírszerzési vezető egykori testőre.
Ez a csoport Szerbiából érkezett, Szerbiában képezték ki, onnan is finanszírozták őket. A szerb hadsereg és rendőrség szerelte fel őket fegyverekkel
– nyilatkozta Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter. A politikus szerint a fegyverek egy részét egyenesen a hadsereg raktáraiból vitték el, majd adták át a Szerbiából Koszovóba érkezett terroristáknak.
Egyelőre sikertelenek az uniós békítő erőfeszítések
Koszovóra és Szerbiára egyre erősödő nyomást helyez az Európai Unió és az Egyesült Államok, hogy oldják fel a két ország közötti feszültséget. Az EU rendszeresen ülteti le tárgyalóasztalhoz a feleket, a projekt sikeréért Miroslav Lajčák, a Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős uniós különmegbízott felel. Csodát azonban egyelőre ő sem tudott tenni. Koszovó és Szerbia gyakorlatilag még mindig pontosan ugyanott toporog, mint mikor felálltak a rajtvonalhoz.
Szeptemberben is volt már egy brüsszeli egyeztetés Aleksandar Vučić szerb elnök és Albin Kurti koszovói kormányfő között. Erőfeszítéseik azonban ezúttal is kudarcot vallottak, megegyezés nélkül fejezték be a csütörtöki tárgyalást is.
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője utólag kijelentette, véleménye szerint ezúttal inkább Kurti volt az, aki nem volt hajlandó közelebb araszolni a kompromisszumhoz.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt