A Tahiti szigetén található Teahupo'o település lakói tiltakoznak az ellen a három szintes, fémszerkezetű torony ellen, amelyet a hullámlovaglás lebonyolítása miatt építenének egy korallzátonyra a jövő évi párizsi olimpiára.
A francia Polinézia legnagyobb szigetén található település lakosainak nem újdonság a versenyrendezés, ugyanis a nemzetközi szövetség már többször szervezett eseményeket a szigeten. Azonban az utóbbi 15 évben ideiglenes, fából készült tornyokkal oldották meg a zsűrinek és a médiának fenntartott helyek kialakítását, amelyet minden verseny után le is bontottak.
A szervezők korábban kiemelték, hogy szeretnének minél kevesebb hatást gyakorolni a környezetre, ennek ellenére egy nagyobb és állandó létesítményt építenének a zátonyra.
Ebben a toronyban mosdó és légkondicionáló berendezés is működne, és - a biztonsági előírásoknak megfelelően - negyven fő befogadására lenne alkalmas.
A helyi lakosok mellett több versenyző is úgy gondolja, hogy ez az új konstrukció jelentős károkat okozhat a korallzátonyban,
petíciójukat pedig már több mint százezren írták alá.
A nemzetközi szövetség azonban azt állítja, hogy a tervekről korábban már egyeztetett a tahiti kormánnyal, amely támogatja elképzeléseiket.
A helyi környezetvédelmi szervezet további megbeszéléseket kezdeményezett a Párizs 2024 olimpiai szervezőbizottságával.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet