A fejlődő országok nemzetgazdasági stratégiájában egyre nagyobb szerepet kap a vízgazdálkodás. A témával foglalkozó szakirodalom a zöld gazdaság analógiájára kék gazdaságról beszél. Az ezzel kapcsolatos elméletek szerint a globális élelmiszer- és energiaforrások elosztása, kiaknázása nem független a szintén egyenlőtlen hozzáféréssel felhasználható vízi erőforrásoktól. A 2008-as válság óta mind az élelmiszerpiacon, mind pedig az energiahordozóknál hatalmas áringadozások alakultak ki. Az amerikai Transnational Institute kimutatása szerint mindezek hatására egyre nagyobb a befektetői érdeklődés a természetes vízi erőforrások iránt. Az energiaárak gyors emelkedése miatt jelentős átalakulások vannak a mezőgazdaságban is, a bioüzemanyagra való átállás viszont nagyon vízigényes. A szervezet egyik tanulmánya szerint például 12 kilogramm cukornád feldolgozásához 7 ezer liter vízre van szükség, amiből mindösszesen 1 liter bioetanol nyerhető ki.

A befektetői érdeklődés több formában is jelentkezhet. Egyfelől a vízellátásra szakosodott közművállalatok kerülnek egyre nagyobb mértékben magánkézbe. Egy tanulmány szerint a globális magán-vízműellátás 70 százalékát két francia vállalat, a Vivendi és a Suez végzi. Ennél is látványosabb, hogy monetizálódik a víz, vagyis befektetési eszközöket, értékpapírokat hoznak létre kvázi virtuális vízeszközökre. Pár éve a svájci Sarasin bank és a holland Rabobank által alapított közös AgriSar Alap például virtuális vízkuponokat árul befektetőinek, illetve vízalapú értékpapírokkal lehet már a tőzsdén is kereskedni. Az még nem világos, ennek milyen hatása lesz egyes térségek vízgazdálkodására.

A víz nagyipari felhasználásának súlyosak lehetnek viszont az ökológiai következményei. Szakemberek szerint fokozódik az egyes térségek, társadalmi csoportok közötti egyenlőtlen hozzáférés a tiszta vízforrásokhoz. Az ENSZ 2004-es kimutatása szerint a világ vidéki lakosságának mindössze 42 százaléka jut tiszta ivóvízhez. A becslések alapján egy terület akkor kerül vízhiányból fakadó nyomás alá, ha az egy emberre jutó évi csapadék mennyiség 1700 köbméter alá esik. Ha ezer köbméter alá kerül a mutató, akkor explicit vízhiányról lehet beszélni, ami az ENSZ kimutatása szerint ma nagyjából 1,2 milliárd embert, a világ lakosságának ötödét érinti.

Néhány megfigyelő szerint globális vízválság van kialakulóban, amit egyfelől az ipar, másfelől a terjeszkedőben lévő pénzügyi rendszer idéz elő. A válságnak nemcsak ökológiaiak a hatásai, hanem súlyosak a társadalmi következmények is, ahogyan a közjószágként működő vízforrásokat újkori "bekerítés" formájában magánkezek sajátítják ki. A globális vízfelhasználás 80-90 százaléka továbbra is a mezőgazdasághoz köthető, ahol a helyenként elmaradott öntözéses rendszerek és a sokszor kiújuló geopolitikai feszültségek miatt emberek milliói nem jutnak hozzá a természetes vízforrásokhoz. Jay Famigliatti, a kaliforniai egyetem tanára azt mutatta ki, hogy a globális konfliktusok 90 százaléka olyan területeken történik, amelyek az ENSZ által megszabott vízstressz-kritérium alá esik. Vagyis, ha a logikai kapcsolat nem is tisztán látszik, empirikusan egyértelmű az összefüggés a társadalmi-politikai válságok és a vízkészletekhez való nehézkes hozzáférés között − véli Famigliatti.