A brit kormány adatai szerint Angliában és Walesben mintegy 239 kocsma zárt be az év első három hónapjában, 56 százalékkal több, mint 2023 azonos időszakában.
Thomas Thurnell-Read, a Loughborough Egyetem szociológiai szakértője arról beszélt a Sky Newsnak, hogy a fiatalok jobban odafigyelnek az egészségre és a fitneszre, valamint kevesebb szabadidővel rendelkeznek, mint a szüleik. Folyamatosan nőnek ugyanis az egyetemek költségei, ami azt jelenti, hogy a hallgatók kénytelenek részmunkaidős állást vállalni.
A szakértő szerint a Covid is szerepet játszott ebben a tendenciában, mivel például azok a diákjai, akik a korlátozások idején kezdték meg a tanulmányaikat, már nem szoktak előadások után közös ivásokra járni.
A Drinkaware NHS-adatelemzése szerint 2011 és 2022 között 16-ról 19 százalékra nőtt a nem ivók aránya, amely trendet elsősorban a 16-24 évesek (26 százalék) táplálják.
Mindeközben a megélhetési költségek elszabadulása is sújtja a pubokat: a CGA tanácsadó cég áprilisi felmérésében minden ötödik ember, aki rendszerint hetente jár kocsmákba és éttermekbe, azt mondta, hogy jelenleg csak ritkábban jár.
Az elmúlt négy év „hihetetlenül intenzív” volt az iparág számára Emma McClarkin, a British Beer and Pub Association (BBPA) vezérigazgatója szerint. A problémák között utalt a világjárványra, az ukrajnai háborúra, az ellátási láncokra nehezedő nyomásra, az energiaválságra, a költséginflációra és az ügyfelekre, akik sokkal rosszabbul állnak most anyagilag, mint 2019-ben.
Elővették a baltákat Németországban, a kocsmákban drótkerítést húztak
A vikingek hobbija késdobálóból fejszehajító közösségi terekké varázsolja a bárokat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt