Klaus Iohannis román államfő kedden bejelentette, hogy megpályázza a NATO főtitkári tisztségét.
Iohannis a bejelentéskor arról beszélt, hogy a két évtizede NATO-tag Románia nevében, országa teljesítményére és saját tízéves államfői tevékenységének tapasztalataira alapozva pályázza meg a védelmi szövetség főtitkári tisztségét.
Bejelentésében többek között arra hivatkozott, hogy a kiszámítható és megbízható szövetséges Romániának jogos törekvése, hogy nagyobb szerepet vállaljon az euroatlanti struktúrák vezetésében. Emellett pedig a NATO-t is a szövetség egészének érdekeit szolgáló döntések meghozatalához segíti, ha a kelet-európai térségnek egy „kiegyensúlyozott, erős és befolyásos” képviseletet biztosít.
A román elnöknek előreláthatólag Mark Rutte leköszönő holland kormányfővel kell megküzdenie a főtitkári tisztségért.
A Bloomberg szerint Rutte továbbra is egyértelmű favoritnak számít, mivel az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság is őt támogatja. A döntésnek azonban egyhangúnak kell lennie, Magyarország pedig a múlt héten azt közölte, hogy nem támogatja a holland miniszterelnököt. A jelenlegi főtitkár, Jens Stoltenberg azt tervezi, hogy októberben távozik a posztjáról.
Befutó lehetett volna NATO-főtitkárként von der Leyen, de Scholz az útjába állt
Olaf Scholz német kancellár akadályozta meg, hogy Ursula von der Leyenből NATO-főtitkár legyen. A döntés állítólag von der Leyen politikai háttere és Oroszországgal szemben képviselt álláspontja miatt született.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra