Az emberek régóta érzékelik az élettelen tárgyak „arcvonásait” legyen szó Jézusról egy égett pirítósban vagy egy mosolyról a sajtreszelő barázdáiban.
Egy friss kutatás szerint azonban a valószerűtlen arcvonások észlelése nem egyforma a felnőtteknél: a szülés után a nők könnyebben látnak ilyesmit – írja a The Guardian.
Ez vélhetően azért van így, mert a szülés után az anyák oxitocin szintje magasabb. A hormont a szeretet és a bizalom hormonjaként is szokták emlegetni, mivel a társas kötődésben fontos szerepe van.
Az úgynevezett arc-pareidolia jelenséggel a Queensand-i Egyetem, valamint a Sunshine Coast Egyetem kutatói kezdtek el foglalkozni. A vizsgálat során arra voltak kíváncsiak, hogy az életünk során változik-e, mennyire vagyunk hajlamosak arcokat észlelni az élettelen tárgyakban.
A kutatásban résztvevő nőknek 320 véletlenszerű képet vetítettek le, amiből 32 emberi arcot ábrázolt, a többi tárgyakat.
A résztvevők között 84-en voltak terhesek, 79-en az elmúlt egy évben szültek, 216-an pedig nem voltak terhesek és nem lett gyerekük a közelmúltban.
Azok, akiknek nemrég lett gyermekük, könnyebben észleltek arcillúziókat a képeket, mint a várandósak.
A kutatócsoport szerint az eredmények azt sugallják, hogy az arcok érzékelésére való érzékenység nem stabil a felnőttkor folyamán, és a korai szülői korban változik, valószínűleg a szociális kötődés fokozása érdekében.
Megjegyzik azonban, hogy nem mérték a résztvevők oxitocin szintjét a vizsgálat során, így lehetséges, hogy a szorongás vagy a stressz szintjével magyarázhatók az eredmények.
Olvasunk az arcvonások között
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Még egy picit tartson ki, ha tankolni akarna

Letarolta a vihar az országot, Lázár János szerint kritikus órák jönnek

Ötezer autót vonhat ki a forgalomból a NAV kamu-ügyintézők miatt – Ön is belefutott?

Tényleg bevégeztetett? Ursula von der Leyen hatalmára most először leselkedik igazán nagy veszély

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar
