Kötelezően előírja a KRESZ mindenki számára a biztonsági öv használatát utazás során, és nem véletlenül: annak, aki be van kötve, egy esetleges ütközésnél ötven százalékkal javulnak a túlélési esélyei.
Akad azonban néhány ritka alkalom, amikor nem kell becsatolnunk magunkat.
A Somogy vármegyei hírportál összegyűjtötte, melyek ezek a kivételes helyzetek.
Nem kell bekapcsolnia a biztonsági övet:
- a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének;
- a taxi gépkocsi vezetőjének, ha taxi üzemmódban utast szállít;
- a mentő gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza;
- a lakott területen menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban;
- a lakott területen kívül menetrend szerinti személyszállítás végző autóbuszban, ha álló utasokat is szállíthat;
- az autóbuszban szállított 3. életévét még be nem töltött gyermeknek;
- annak, aki külön jogszabályban meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.
A KRESZ arra is kitér, hogy az autóbusz biztonsági övvel felszerelt ülésein utazókat az ülésen elhelyezett jelzéssel, a járművezető által, kalauz, idegenvezető vagy a csoport vezetőjeként kijelölt személy által, vagy például videón tájékoztatni kell a biztonsági övek kötelező használatáról.
Sokan bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy vajon várandósság alatt be kell-e kötni az övet.
Magyarországon a jogszabályok kötelezően előírják a biztonsági öv használatát minden esetben, így várandósan is használni kell a biztonsági övet akár sofőrként, akár utasként.
Ezügyben egyébként végeztek ütközési kísérleteket is állapotos nők alkatának, anatómiai fölépítésének megfelelő bábukkal. A japán kísérletek egyértelműen bizonyították, hogy a biztonsági öv mind frontális ütközés esetén, mind a kocsiba hátulról belerohanó másik autó ütését jelentősen kivédi.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben