A Belgrádhoz közeli Zimonyban mutatták be a 250 férőhelyes és 103 méter hosszú motorvonatot, amelynek maximális sebessége óránkénti 200 kilométer.
A CRRC Changchun kínai állami vasútvállalat gyártmánya rendelkezik
- első és másodosztályú kocsikkal,
- kerekesszékes helyekkel és mozgáskorlátozottak számára is kialakított mellékhelyiségekkel,
- kerékpártárolóval,
- egy úgynevezett intelligens karbantartási rendszerrel is, amely képes diagnosztizálni a hibákat és zavarokat,
- intelligens jegyértékesítési rendszerrel (amely valós időben képes megjeleníteni a szabad és foglalt helyeket, valamint az utasok számára az útvonallal kapcsolatos információkat)
- és online fizetési lehetőséggel felszerelt automatákkal és kávégépekkel.
Az új kínai vonattal legkésőbb december elejétől lehet majd utazni Belgrád és Szabadka között, az út egy óra és tíz perc lesz
- ismertette a MagyarSzó szerbiai magyar lap beszámolója szerint Aleksandar Vučić köztársasági elnök, aki arról is beszélt, hogy a szerbiai vonatgyártást kínai segítséggel tervezik újraindítani.
A Belgrádot Szegeddel összekötő vonal északi szakaszán, a Szeged-Szabadka vasútvonalon nyolc évnyi szünet után tavaly novemberben indult újra a személyszállítás, napi 10 járat (5 vonatpár) közlekedik - derül ki a Máv közleményéből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt