Wang Yi kínai külügyminiszter megérkezett Moszkvába, hogy kedden diplomáciai megbeszéléseket folytasson Szergej Lavrov orosz kollégájával. A beszélgetés a kínai tisztviselők szerint a stratégiai együttműködést és egyéb nemzetközi kérdéseket érint majd – írja a Euronews.
Wang Yi látogatása néhány nappal azután történik, hogy Ukrajna és Oroszország elvi megállapodást kötött egy korlátozott tűzszünetről, miután a két ország vezetői megbeszéléseket folytattak Donald Trump amerikai elnökkel. A bizonytalanság azonban beárnyékolja a kínai-orosz találkozást, hiszen a tűzszünet végrehajtásáról nem született konkrét megállapodás, valamint az időtartamáról és hatályáról sem sikerült megegyeznie a feleknek.
Kína a tárgyalások közben mindvégig fenntartotta semleges álláspontját az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban, azonban az ország diplomáciai és gazdasági támogatást nyújtott Oroszországnak azóta, hogy több mint három évvel ezelőtt megkezdődött Ukrajna teljes körű megszállása.
Kína és Oroszország kapcsolata „nem céloz meg semmilyen harmadik felet, és azt sem szeretnék, ha ezt egy harmadik fél befolyásolná
-mondta el egy sajtótájékoztatón Guo Jiakun, a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Bár Kína bejelentése Vang látogatásáról nem említette közvetlenül Ukrajnát, azonban hangsúlyozta az Oroszországgal való „egymás közötti stratégiai koordináció elmélyítésére” és a „gyakorlati együttműködés kiterjesztésére” irányuló erőfeszítéseket, különösen regionális és nemzetközi ügyekben.
Ez a támogatás magában foglalja az energia- és fogyasztási cikkek kereskedelmét, azonban Peking tartózkodott a fegyverek vagy katonai szakértelem szállításától, és ehelyett egy homályos békejavaslatot tett, amelyet az elemzők széles körben elutasítottak.
Rábólintott Putyin: jöhet a tengeri tűzszünet, de engedni kell a szankciókból
Az ukrajnai háborút lezárni készülő orosz-amerikai tárgyalások legújabb fejleményeként a fekete-tengeri fegyverszünet részleteiről állapodtak meg a felek, ám Moszkva még néhány szankció feloldását támasztja feltételül.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el