A kínai hadsereg keleti parancsnokságának közleménye szerint a műveletekben a légierő és a haditengerészet is részt vesz. A tájékoztatásban kiemelték, hogy a hadgyakorlatot „a tajvani szeparatizmus" és „külső beavatkozások" elleni büntetésnek szánják.
A kínai állami média szerint a „Közös Kard-2024A" nevű hadgyakorlaton több tucat, rakétákkal felszerelt harci repülőgépet is bevetnek, és fontos katonai célpontok elleni támadásokat szimulálnak.
A tajvani védelmi minisztérium elítélte a hadgyakorlatot, hozzátéve, hogy mozgósította erőit a sziget körül és biztosított arról, hogy képes megvédeni területét. Azt vetette továbbá Peking szemére, hogy a művelet „sokat elárul Kína militarista hozzáállásáról".
Hétfői beszédében a tajvani elnök a demokrácia és a szabadság fontosságát hangsúlyozta, s felszólította Kínát, hagyjon fel a politikai és katonai fenyegetéssel, hozzátéve: Tajvan és Kína „nem egymás alárendeltjei".
Vang Ji kínai külügyminiszter szégyenletesnek nevezte Laj szavait.
A Kínai Népköztársaság szakadár tartományának tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és soha nem zárta ki, hogy akár erővel is kész megvalósítani az újraegyesítést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az