A világ legnagyobb piacán az autógyártók iparági árrése átlagosan 4,4 százalék volt a januártól novemberig tartó időszakban, derül ki a Kínai Személygépkocsi Szövetség (PCA) pénteken közzétett adataiból – írja a Bloomberg.
Ezzel szemben a 2023-as átlag 5 százalék volt.
A PCA kiemelte, ez „még mindig alacsony a downstream ipari vállalatok 6,1 százalékos átlagos haszonkulcsához képest.
Az autóipar egyetlen lehetősége, ha csökkenti a költségeket és növeli a hatékonyságot, illetve a költségellenőrzés szintjét
– mondta Cui Dongshu, az iparági szervezet főtitkára.
Legalább az elmúlt két évben a kínai autópiacot, és különösen az EV-szektort intenzív verseny jellemezte, amely árcsökkentéseket és komoly engedményeket produkált a vásárlók elcsábítása érdekében.
Ezzel egy időben a BYD vállalat megszilárdította befolyását, több kisebb szereplő pedig kiszállt az üzletből.
A Baidu és a Geely Automobile Holdings csoportok által támogatott Jiyue és a HiPhi néven ismert Human Horizons Group például az idei év áldozatai közé tartozott.
Az év első 11 hónapjában az iparág teljes bevétele mindössze 3 százalékkal 9,5 milliárd jüanra nőtt, míg a költségek 4 százalékkal 8,3 milliárd jüanra emelkedtek. A nyereség ezzel szemben 413,2 milliárd jüanra csúszott, ami 7,3 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest.
A novemberi hónapban a nyereség 35 százalékkal csökkent, az autóipar árrése pedig még alacsonyabb, 3,3 százalék volt.
Nem várt halasztás: befürdött elektromos autójával a patinás márka
Úgy fest, kissé késve jön el a jövő a Lamborghininél: a korábbi bejelentéssel ellentétben ugyanis a 2028-ra ígért piacra dobást 2029-re tolta a luxusautóiról ismert gyártó.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt