A gyanúsított három különböző metróállomáson támadt áldozataira késő délután, de egyiküket sem életveszélyesen sebesítette meg. Tettének pontos indokait egyelőre nem sikerült kideríteni – írja az MTI. 

A 25 éves támadót az állomásokat figyelő kamerák révén azonosították, majd egy peremvárosban elfogták. A belügyminisztérium közleménye szerint egy körözés alatt álló mali állampolgárról van szó, aki már követett el kisebb bűncselekményeket, köztük nemi alapú erőszakcselekményt is, ezért korábban kiutasították Franciaországból.

Laurent Nunez francia belügyminiszter a múlt héten, az év végi ünnepek közeledtével fokozott éberséget kért a hatóságoktól a közrendet fenyegető kockázatok miatt, és kiemelten figyelmeztetett a tömegközlekedési eszközök figyelésének fontosságára.

Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat

Robbanás történt a közép-szíriai Homsz városában egy alavita mecsetben a pénteki ima idején. A hatóságok szerint legalább nyolc ember meghalt. Bővebben >>>