A BHP, a Vale és a Samarco vasérc vállalatokat jelentős szerepet játszottak a 19 ember halálát okozó katasztrófában. Brazília délkeleti részén található Fundão gát összeomlása hatalmas sárlavinát okozott, még a Rio Doce folyót is súlyosan szennyezte, amely az Atlanti-óceánba torkollik.
A katasztrófa idején már szó volt arról, hogy egyes vállalatoknak kártérítést kell fizetniük, de 2015-ben ez még nem lett pontosan meghatározva.
Az ügyet kezelő bíró szerint a vállalatoknak felelősséget kell vállalnia az erkölcsi károkért is, vagyis az incidens által érintettek érzelmi sérelmeiért is. Hozzátette, hogy a pénzt kiegészítik a 2015 óta megnövekedett inflációhoz mérten. Ezenkívül állami alapba helyezik, és az érintett területeken megvalósuló projektekre és kezdeményezésekre fordítják.
A mérgező iszap miatt 700 embert kellett kitelepíteni a Bento Rodrigues faluból, de itt nem álltak meg a károk, hiszen a közeli élővilág és több százezer ember ivóvize is megfertőződött — olvasható a BBC cikkében.
Nem ez az egyetlen Vale vállalat tulajdonában történt baleset. Még 2019 januárjában egy bányaág omlott össze, amely 270 ember halálát okozta.
A vállalatok többek között azért is felelősségre vonhatóak, mert a gát 2011-2012-es tervezése a víz kevésbé hatékony elvezetéséhez vezetett és végül ez okozta a gát összeomlását. A folyamat akkor kezdődött meg, amikor a gátfalakban lévő homok telítődött és az anyag inkább már folyadékként kezdett viselkedni. Egyes jelentések szerint az átszakadásban jelentős szerepet játszott az aznap bekövetkezett kisebb földrengés is, amely felgyorsíthatta a jelenséget.
Az El Nino tombolása őrületes meleget és bozóttüzeket okoz Ausztráliában
Az ausztrál tűzoltók a fekete nyár óta a legjelentősebb tűzveszélyre készülnek.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet