Alexandre de Moraes, a brazil legfelsőbb bíróság egyik tagja egy brazíliavárosi tárgyaláson kijelentette, hogy folytatja munkáját, és nem vesz tudomást arról, hogy az Egyesült Államok a Jair Bolsonaro volt brazil elnökkel szembeni bűnügyi vizsgálat miatt szankciókat rendelt el ellene.

Moraest Washington a Magnyickij-törvény alapján büntette meg – kétszer is, utóbb most szerdán –, amely egyebek között felhatalmazza a mindenkori amerikai elnököt arra, hogy gazdasági szankciókkal sújtsa azokat a külföldieket, akiket korrupcióval vagy az emberi jogok megsértésével vádol. Ebben az esetben az intézkedést az államcsínykísérlettel vádolt volt brazil államfő elleni boszorkányüldözéssel indokolta az amerikai vezetés.

A brazil hírtelevíziók által élőben közvetített, heves hangvételű beszédében a bíró kijelentette, hogy „nem vesz tudomást a rá kirótt szankciókról, és folytatja a munkáját".

Donald Trump amerikai elnök szerint Moraes arra használja hatalmát, hogy ellenzékieket – közöttük a jobboldali Bolsonarót –, újságírókat, amerikai hírportálokat és más amerikai és nemzetközi vállalatokat vegyen célba.

Az újabb szankciók keretében befagyasztják az amerikai vízumától már korábban megfosztott Moraes esetleges amerikai bankszámláit.

Egy meg nem nevezett igazságszolgáltatási tisztségviselő szerint a bírónak nincs vagyona az Egyesült Államokban.

„A legfelsőbb bíróság teljességgel hajlíthatatlan a nemzeti szuverenitás védelmében és a demokrácia elleni elkötelezettségében" – mondta a bíró.

A Moraes elleni szankciók mellett az Egyesült Államok 50 százalékos büntetővámot rótt ki a brazil áruk nagy részére augusztus 6-tól.

A legfelsőbb bíróságon folyó perben Jair Bolsonarót azzal vádolják, hogy közeli munkatársaival összeesküdött arra, hogy hatalomban maradhasson az elveszített 2022. évi elnökválasztás után, amelyből baloldali ellenfele, Luiz Ináció Lula da Silva került ki győztesen.

Besértődött Trump a brazilokra, brutális vámot kaptak

Donald Trump 50 százalékos vám bevezetéséről írt alá rendeletet a Brazíliából érkező árucikkekre. Brazília kormánya intézkedéseket hozott, amelyek beavatkoznak az Egyesült Államok gazdaságába, megsértik amerikai személyek szólásszabadsághoz fűződő jogait, sértik az emberi jogokat, és aláássák az Egyesült Államok saját állampolgárainak és vállalkozásainak védelméhez fűződő érdekeit – olvasható Donald Trump rendeletében.