A Hamász elfogadta a közel-keleti tűzszünetre és a túszok szabadon bocsátására vonatkozó megállapodástervezetet – írja az AP hírügynökség két, a tárgyalásokat jól ismerő tisztviselő nyomán.
Az Associated Press beszámolója szerint emellett már Izrael is közel áll ahhoz, hogy rábólintson a harcok befagyasztását szorgalmazó elképzelésre.
Az amerikai, katari és egyiptomi közvetítéssel már több mint egy éve zajló tárgyalásokon vasárnap éjjel történt áttörés, a Gázai övezetben dúló háború lezárását célzó megállapodás végleges tervezetét pedig már hétfőn megkapta Izrael és a Hamász is. Ennek egyik példányát a hírügynökség meg is szerezte.
Az AP-nek név nélkül nyilatkozó források szerint a részletek véglegesítése folyamatban van.
Mindenesetre rögzítették: a cél az, hogy még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatása előtt megszülessen az áhított megállapodás.
A katari külügyminisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a folyamatban lévő tárgyalások eredményesek, de részletekbe nem bocsátkozott.
Ma vagyunk a legközelebb a megállapodáshoz
– jelentette ki Majed al-Ansari.
A Hamász eközben a nyilvánosság felé azt közölte, hogy a folyamatban lévő tárgyalások „végső szakaszukba” értek.
Elképesztő, milyen fegyvert vetettek be a háborúban, túszdráma Gázában
Már páncéltörő rakétát lőttek ki palesztin fegyveresek izraeli katonákra a Gázai övezetben folytatott harcokban. Eközben milliárdos fegyvermegállapodások köttettek az izraeli kormány részéről. Részletek.Emlékezetes, az iszlamista terrorszervezet és a zsidó állam immár több mint 15 hónapja háborúzik, amióta fellángoltak a harcok 2023. október 7-e után. Aznap hajtotta végre váratlan támadását a Hamász, mely egyúttal túszok tucatjait rabolta el. Nagyjából száz fő még mindig fogságban van Gázában, és a hadsereg szerint legalább egyharmaduk meghalt. Izrael válaszol súlyos offenzívába kezdett a palesztinok lakta területek ellen, melyek zömmel romossá váltak, miközben kiszorult szülőföldjéről az övezet 2,3 milliós lakosságának mintegy 90 százaléka, akik közül sok embert az éhínség, vagy épp a fagyhalál borzalma fenyeget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet