Izrael megkezdte a Gázaváros elleni hadműveletének első szakaszát, jelentette be Efi Defrin, az izraeli hadsereg szóvivője szerdán újságíróknak nyilatkozva. „Erőink már ellenőrzésük alatt tartják a város egyes külső területeit" – idézi Defrint az MTI.
A katonai szóvivő egyben megerősítette, hogy a héten mintegy 60 ezer behívólevelet fognak elküldeni, illetve további 20 ezret a hónap végéig.
A hadsereg korábban arról számolt be, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet 15-nél is több fegyverese tűnt fel alagutakból és támadt izraeli katonákra egyebek között páncéltörő rakétákkal Hán-Júnisz térségében, délre Gázavárostól. Az összecsapásban egy katona súlyosabb, ketten pedig könnyebb sebesülést szerzett.