Az 58. hadsereg volt parancsnokát, Ivan Popov orosz vezérőrnagyot csalás vádjával öt évre börtönbe küldték egy orosz büntetőtelepre. Továbbá a bíróság katonai rangjától is megfosztotta a tábornokot – jelentette a hivatalos orosz állami hírügynökség, a TASZSZ.
Az ügyészség eredetileg hat évet kért Ivan Popovra, aki nem ismerte el bűnösségét. A hivatalos vád szerint az ellene folytatott nyomozás során megállapították, hogy a tábornok bűnrészes volt 1700 tonna „hengerelt fémtermék” elsikkasztásában, több mint 130 millió rubel (körülbelül 600 millió forint) értékben, amelyet az elcsatolt zaporizzsjai terület oroszok által kinevezett adminisztrációja humanitárius segélyként vásárolt az ukrán frontvonal mentén lévő erődítmények építésére szánva.
Kapcsolódó
Ivan Popovot 2024 májusában vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba, amiből júliusban házi őrizet lett, amit idén februárban ismét előzetes letartóztatásra váltottak úgynevezett „jogsértések” miatt. A bíróság szerint a tábornok engedély nélkül utazott a vizsgálat helyszínéről, Tambovból Moszkvába.
Ivan Popov 2025 márciusában levelet írt Vlagyimir Putyinnak, amelyben többek között kifejtette, hogy indokolatlanul vonták felelősségre, és azt is kérte az orosz elnöktől, hogy helyezze vissza hivatalába, azaz küldjék vissza az ukrán frontra. A rangjától immár megfosztott katonai vezető korábban egyébként Csecsenföldön harcolt, később pedig orosz egységeket irányított Dél-Ukrajnában.
Arról már a Reuters számolt be, hogy nem csalás miatt, hanem valójában azért hurcolták meg a tábornokot, mert korábban bírálni merte az orosz felső vezetést azután, hogy a Wagner-zsoldosok 2023 júniusában sikertelenül fellázadtak az orosz katonai vezetés ellen. Akkor maga Popov is aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Oroszország miként vívja a háborúját Ukrajnában.
Egy orosz képviselő nem sokkal azután, még 2023 júliusában tette közzé a felvételt, amelyen a tábornok például az orosz katonák ukrán tüzérség általi halála miatt panaszkodik, azt állítva, hogy az orosz hadseregnek nincsenek megfelelő fegyverei és felderítő képességei az ellenséges tüzérség észlelésére. Ivan Popovot a hadseregtől nem sokkal ezután el is bocsátották.
Ennyi volt a tűzszünet: újabb halálos áldozatok Ukrajnában
Ukrajnában kilenc halálos áldozata volt egy orosz dróntámadásnak, legalább harminc ember pedig megsérült.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat